Tisztelt Látogató!

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) a kormányzati intézmények működtetéséhez kötődő egyes feladatok integrált ellátásával járul hozzá a hatékony és költségkímélő kormányzati tevékenységhez.

A főigazgatóság két alapfeladatot lát el; végzi a központosított közbeszerzési eljárások lebonyolítását, a központosított közbeszerzési rendszer működtetését, valamint biztosítja - a Honvédelmi Minisztérium és részben a Külügyminisztérium kivételével - a minisztériumok és a Miniszterelnökség működéséhez szükséges munkakörnyezetet, ennek keretében gondoskodik az említett szervek épületeinek és gépjárműveinek üzemeltetéséről, a munkavégzéshez szükséges tárgyi eszközökkel történő ellátásáról.

Honlapunk célja az állampolgárok tájékoztatása, a főigazgatóság tevékenységének bemutatása, gazdálkodásának nyilvánossá tétele.


Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság operatív programok megvalósításával összefüggő feladat ellátása (VOP-1.1.1-11-2014-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

1 583 218 475,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

1 583 218 475,-Ft

GOP közreműködő szervezeti feladatokat végrehajtó főosztályok elhelyezésének biztosítása (GOP-5.1.1-11/K-2014-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

1 269 207 651,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

1 269 207 651,-Ft

Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkárságának feladatellátásához szükséges eszközök biztosítása (TÁMOP-7.2.1-11/K-2015-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

203 237 548,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

203 237 548,-Ft

Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkárságának feladatellátásához szükséges eszközök biztosítása (TIOP-4.2.1-11/K-2015-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

69 568 407,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

69 568 407,-Ft

Közreműködő szervezeti feladatok ellátásához szükséges eszközök biztosítása, ellátás, ingatlan-üzemeltetés (KEOP-8.1.1-11/K-2015-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

499 999 286,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

499 999 286,-Ft

A Közreműködő szervezeti feladatok ellátásához szükséges eszközök biztosítása, ellátás, ingatlan-üzemeltetés (KÖZOP-6.1.1-11/K-2015-0002)

Szerződésben rögzített támogatás

155 242 075,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

155 242 075,-Ft

A Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Közigazgatási Programok lebonyolítási Főosztály feladatellátásához szükséges eszközök biztosítása, ellátása (EKOP-4.1.5-2015-2015-0001)

Szerződésben rögzített támogatás

65 000 000,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

65 000 000,-Ft

Felkészülés a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program közreműködő szervezeti feladatainak ellátására (KMOP-6.1.1/K-15-2015-0002)

Szerződésben rögzített támogatás

73 150 503,-Ft

Szerződésben rögzített összköltség

73 150 503,-Ft

 

2016.
júl.
27.

Események

A mai napon nincsenek események.