Tisztelt Látogató!

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) a kormányzati intézmények működtetéséhez kötődő egyes feladatok integrált ellátásával járul hozzá a hatékony és költségkímélő kormányzati tevékenységhez.

A főigazgatóság két alapfeladatot lát el: végzi a központosított közbeszerzési eljárások lebonyolítását, a központosított közbeszerzési rendszer működtetését, mint központi beszerző szerv, valamint biztosítja - a Honvédelmi Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium külképviseleteinek kivételével - a minisztériumok és a Miniszterelnökség működéséhez szükséges munkakörnyezetet, ennek keretében gondoskodik az említett szervek épületeinek és gépjárműveinek üzemeltetéséről, a munkavégzéshez szükséges tárgyi eszközökkel történő ellátásáról.

Honlapunk célja az állampolgárok tájékoztatása, a főigazgatóság tevékenységének bemutatása, gazdálkodásának nyilvánossá tétele.

Dr. Demény Ádám
főigazgató

 

Széchenyi 2020 infóblokk